Blog
Gondolatok a morfogenetikus mezőről, családállításról  E-mail

MesterKod_PSD_024Tudtad-e, hogy, ha valami elégszer megismétlődik, egy morfogenetikus mező jön létre, és a rezonancia ezzel a mezővel növeli annak valószínűségét, hogy az esemény újra megtörténjen.

Az események ugyanúgy képesek rezonálni, mint a hang. Az események helyszínét morfogenetikus mezőnek, az ismétlődő események jelenségét pedig morfogenetikus rezonanciának nevezi.

(Azóta több kísérlet alátámasztotta ezt az elméletet.)

1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kísérletet makákókkal természetes élőhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhető az étel. A tudás apránként elterjedt, főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sőt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengerentúl Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak. Kétkedők és éljenzők bőven akadnak!

Bert Hellinger és Rupert Sheldrake, az Első Nemzetközi Család- és Rendszerfelállító Konferencián (2003 Wiesloch) egyetértettek abban, hogy a Sheldrake által morfogenetikus mezőnek leírt jelenség megegyezik a Hellinger módszer által a családfelállításoknál használt, szellemi mezőnek nevezett jelenséggel.

Ha a morfogenetikus rezonancia elterjed, hatása minden időre és térre kiterjed.Ha létrejön egy morfogenetikus mező, azonnal hatást gyakorol minden más helyre.

Sheldrake szerint nem kizárólag a DNS felelős azért, hogy a családtagok hasonlítanak egymásra, hanem a családi morfogenetikus rezonancia is szerepet játszik ebben.

Ezzel érthetőbbé válnak szerinte az ún. véletlen egybeesések (más néven “szinkronicitás”), a csoporttudat (kollektív emlékezet) és az archetípusos minták is.

Sheldrake szerint a morfogenetikus mező, - melyet László Ervin professzor úgy nevezett pszi-mezőnek hív - "felelős" a telepatikus jelenségekért (Jung és Assagioli ezt a mezőt kollektív tudattalannak nevezi).

Ezzel a mezővel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, akár tudunk a létezéséről, akár nem. És a mező hat ránk, mint ahogy mi is a mezőre.

 

Carla Galli

 
Figyeljünk a munkatársakra!  E-mail

Emberi tér.

A változó, körülmények, szituációk gyakran azt követelik a vezetőtől, hogy különböző,egymásnak esetleg ellenmondó stratégiákat is alkalmazzon a problémák megoldására. Mivel meglehetősen ritka az,hogy egy ember egymással ellentétes kompetenciákban egyformán erős legyen, a vezetők többségének ehhez segítségre van –vagy lenne szüksége.

 
Melyiket szeressem?  E-mail

RTL Klub Csak csajok 2007-04-04 15:15
Gyakran halljuk, hogy mi, nők fogékonyabbak vagyunk a lélekben rejlő részletekre. A köznyelvben ez női megérzésként terjedt el. Az élet finomabb jelzéseit könnyebben kódoljuk, mint a férfiak.  

 
Társfüggőségek  E-mail
RTL Klub. Csak csajok. 2008.03.05
Avagy veszedelmes viszonyok. Beszélgetés Carla Gallival.
 
A mágikus szó  E-mail
RTL Bulvár Csak csajok 2008-02-14, 13:55
Szeretlek! Na ez az a szó, amiért minden lány áhítozik párjától, mégis ritkán kapja meg, vajon miért?
 
Gyűlöl az anyósom  E-mail

RTL Bulvár2009-01-07, 13:37
A szülők és a választott közötti hatalmi harcból többnyire a kedves kerül ki vesztesen.
Sajnos olykor előfordul, hogy a szülők nem fogadják el a gyermek választottját, ami akár örök problémához és veszekedéshez vezethet. A legtöbbször az eltérő gondolkodásmód, világnézet, társadalmi pozíció vagy az eltérő anyagi háttér okozza a konfliktust. Sokszor pedig az egyik szülő hiányossága (például alkoholizmus, szegénység) miatt van ellenséges érzés a másik félben.

 
Segítség, társfüggő vagyok  E-mail

RTL Bulvár Csal csajok   2008-11-25
Az önmegvalósítás és önmagunk megtalálása nagyon nehéz feladat. Ez nemhogy javít egy párkapcsolaton, hanem rombolja azt. A társfüggőségnek mély gyökerei vannak, elsősorban a családból fakadnak. Ezek úgynevezett családi modellek, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk. Vagy fájdalmakon alapulnak, hogy bebizonyítsuk a szüleinknek, hogy mi jobban tudjuk csinálni mint ők, és ragaszkodunk a társunkhoz minden áron, hogy megmutassuk, hogy mi képesek vagyunk megtartani a rosszat is ha már a szüleik elváltak és nekik nem sikerült.

 
Milyen a szerelmes férfi?  E-mail
RTL Bulvár. Csak csajok.  209.0214
Erre a kérdésre, csak azt válaszolnék, hogy Boldog.  Sajnos gyakran ez az állapot  csak ideig óráig tart.
 
Párkapcsolatok rendje  E-mail

"A jó kapcsolatnak rendje van, mint a táncnak, és ugyanúgy szabályok irányítják. A partnerek nem kapaszkodhatnak össze túlságosan, mert akkor nem tudnak vidáman és szabadon együtt haladni. A túl erős érintéstől megdermed a mozgás, oda a végtelenül kibontakozó szépség. A táncosok tudják, hogy társak a ritmusban, a mozgásban, közösen alkotják a mintát, és észrevehetetlenül belőle táplálkoznak.
Ha szeretsz valakit, akkor sem szereted mindig, minden pillanatban ugyanúgy. Oly kevéssé bízunk az élet, a szeretet, a kapcsolatok árapályában... Az igazi biztonság nem a birtoklásban rejlik, nem is a követelésben, sem az elvárásokban, de még a reménykedésben sem."
Anne Morrov Lindberg  „Gift from the Sea.

 
A párom már csak a barátom  E-mail

RTL Bulvár Csak csajok 2009.04.22

Vagy  már "csak" a barátság maradt?

Egy idő után minden kapcsolatból elmúlik a rózsaszín köd és a lángolás.
 
Kérdések, melyek többnyire foglalkoztatnak minket  E-mail

Gyakori,hogy a szerelem idővel barátsággá szelídül? Ennek mi az oka?

Hogyan kezelik ezt a változást a nők és hogyan a férfiak?

 
Bennünk élő férfi és a nő - I  E-mail

Mindannyiinkban van férfias és nőies aspektusa, azaz mindkét nem képviselőiben találhatóak férfi- és női energiák. Szerintem az egyik alapvető feladatunk lényünk mindkét jelegének fölismerése és fejlesztése, valamint a kétféle energia között egyensúly megteremtése.

 
Bennünk élő férfi és a nő - II  E-mail

E két energia együttműködése teszi lehetővé az alkotást. Akkor hozunk létre valamit, amikor az energiát a nőies részünkön keresztül fogadjuk be, és a férfias részünkön átjelenítjük meg a világban. Például egy festőművész egyik reggel ihletetten ébred, vagyis a nőies rész egy képet vetít elé, mire azonban a tettek mezeire lép, ecsetet ragad, és festeni kezd a férfias része indíttatására.

 
Bennünk élő férfi és a nő - III  E-mail

 

A férfiak és a nők egyaránt ős hím-női energia felállításban szokták játszani a szerepüket. Férfias felünk hagyományos szerepe szerint nagyon erős, irányit megtagadja az érzelmeit, érzéketlen. mint egy gép, és végeredményben elnyomja a nőket, mert legbelül elnyomja saját nőies oldalát is.

 
Miért utál az anyósom?  E-mail

RTL Bulvár.  Csak csajok.  2008-06-12
Az ellenségeskedésnek mindig oka van, a problémák gyökere pedig a felszín alatt rejtőzik.
A párkapcsolatok önmagukban is éppen eléggé bonyolultak, hiszen nem egyszerű összecsiszolódni két különböző neveltetésű és hátterű embernek. Amellett, hogy az alkalmazkodás nehéz, még a párunk szüleivel is adódhatnak konfliktusok. Ha az anyóssal és apóssal jó a viszony, az kész áldás, de sajnos nincs ez mindig így.

 


Cikk megosztása: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez